Tagdíjfizetés
2014.02.12. 13:52
Az Alapszabály értelmében szeretnénk felhívni a tagegyesületi vezetők szíves figyelmét, hogy ne feledkezzenek meg a tagdíj utalás határidejéről, mivel szövetségünknek 2014. február 28.-i határidőre kell utalni a tagdíjrészesedést a MATESZ-nak.
Az Egyéni versenyek tekintetében (megyei, területi) kérjük a továbbjutott és benevezett versenyzőket, hogy az esetleges lemondásukat a helyi versenybizottságnál (Győr – Máté Ernő, Sopron - Weinacht János, Mosonmagyaróvár – Kiss János) szíveskedjenek bejelenteni, hogy a pótlásukról az adott körzeti VB tudjon gondoskodni.
A korábbi híradásokból már értesülhettek a tagegyesületek, hogy az Országos szövetség elnöke és egy elnökségi tag az elmúlt év végével lemondtak tisztségükről. Az idei évi beszámoló és egyben elnökválasztó közgyűlésre 2014. március 21.-én pénteken kerül sor, amelyre várja az elnökség az észrevételeket, javaslatokat, hogy a küldöttek egységesen tudják képviselni a megye érdekeit. Az észrevételeket, javaslatokat, jelöléseket kérjük 2014. február 28.-ig a gy.metesz@freemail.hu e-mail címre eljuttatni. Az országos Jelölő Bizottság majd a 2014. február 19.-i elnökségi ülést követően teszi közzé a végleges határidőket.
|